Egy nyeles lábasban, vagy magas falú serpenyőben melegítsük fel a vizet a vajjal, sóval és cukorral.
Forraljuk fel, majd egyszerre adjuk hozzá a teljes lisztmennyiséget.
Fakanállal addig keverjük, amíg a tészta az összes nedvességet magába nem szívja.
Helyezzük a tésztát a krémkeverő lapáttal felszerelt rozsdamentes acél tálba, majd 2-es fokozaton keverjük 10 percen át, hogy lehűljön.
Ezután válasszuk a 3-as fokozatot, majd egyesével adjuk hozzá a tojásokat a fedél nyílásán keresztül.
Miután az összes tojást belekevertük, szedjük le egy spatulával a tál falára tapadt tésztát és keverjük egyneműre.
A tésztát töltsük egy habzsákba, majd nyomjunk belőle kis gömböket vagy hurkákat egy sütőpapírral borított sütőlapra
Sütőben süssük 180°C-on 40 percig, vagy amíg a képviselőfánkok aranybarnára nem sülnek. Sütés közben ne nyissuk ki a sütőajtót, mert a fánkok összeeshetnek.
Ezután nyitott sütőajtó mellett várjuk meg, amíg a fánkok kihűlnek.
Amikor teljesen kihűltek, vágjuk félbe a fánkokat, majd töltsük meg keményre vert tejszínhabbal vagy cukrászkrémmel.
Tipp: Égetett tésztából készül a népszerű francia eclair fánk (az alábbi képen), illetve a choux is, de sós változatban is készíthetjük. Ehhez helyettesítsük a cukrot egy csipet sóval, majd sütés előtt szórjuk meg a fánkok tetejét reszelt sajttal.
Weboldalunk fejlesztése érdekében sütiket kell tárolnunk látogatóinkról.
Az oldal használatával Ön elfogadja, hogy olyan cookie-kat használunk, amelyekkel mérni tudjuk az oldal látogatottságát, az Ön érdeklődési köréhez illeszkedő tartalmakat és hirdetéseket jeleníthetünk meg, továbbá megoszthatjuk a tartalmat a közösségi hálózatokon.